Tony Parsons 1

. Helló, és üdvözlök mindenkit a tudat tv-től. A nevem Iain McNay. Ma egy nagyon különleges vendégünk lesz. Csak pár hónapja kezdtük adásunkat, de a legjobban kért vendég a csatornán nem más, mint Tony Parsons. Szerencsénkre ma reggel őt köszönthetjük. - Jó reggelt Tony! - Helló! Beszéljünk egy kicsit az életedről a munkádról és lássuk mire jutunk. Nos, Tony, kezdjük talán a gyermekkoroddal. A „Nyílt titok”(könyved)-ben, amit tegnap este olvastam, azt írtad, hogy mikor még nagyon fiatal voltál, azt hiszem három éves körüli, valamiféle egység érzésed volt, ami aztán elért egy pontot. - Igen, ez történik a legtöbb emberrel. Kezdetben ezek az észleleteim voltak. Nagyon fiatalon, csak ennyi volt, nem volt még jelen az identitás érzése. De aztán, ami a legtöbbünkkel történik, hogy a létezés, ami még semmivel sem (meghatározott) azonosul, hirtelen felfedez egy másik (személyt) indentitás. Feltűnik, mondjuk, az anya. És (ahogy az anya, úgy) merül fel a „valaki van itt” határozott érzése is. - Ekkor jelenik meg a szétválasztottság. Ez nem egy gondolat, csak egy határozott érzés, hogy valaki más is van ebben a teljességben, létezésben. Mikor pedig valaki van ott, akkor valaki kell legyen itt is. Ez az első azonosulás. Evvel kezdődik, amit én úgy nevezek, hogy az "egyéniség álma". Ahol az azonosulás zajlik, és egyfajta energiaösszehúzódás történik ami miatt, már gyerekként is, úgy gondoljuk, hogy mi a testben élünk, és minden más kívül történik. Innentől már ezt az elválasztottság érzetet szolgáljuk ki, és keressük ismét a teljességet. - Tehát keressük azt, amit valahogy elvesztettünk? – Igazából nem volt meg, senkinek sincs meg a teljesség, a teljesség az csak teljesség. Ami látszólag történik az az, hogy van ez az elválasztottság érzés, és mikor felnövünk a világ tele van egyéniségekkel, akik végül is érzik a teljességtől való elválasztottságukat. - És mindnyájuknak van ez a… „ez nem teljesen az” – érzése. Ezért kezdünk hát keresni. - Ez a „valamit elvesztettem” érzés. Másrészről a személyiség azon késztetése, hogy meg kell találnia azt. Na ez a félreértés! - Ám te valójában emlékszel arra a két-három éves korodra, ami remek, hiszen ez egy jó kiindulási pont, segítség. - Biztosan nem emlékszem hároméves időszakra, hétéves koromra inkább, mikor már személy voltam . Úgy éreztem, hogy minden, ami történik valahogyan másról szól, mint az elválasztottság. Valami azt súgta… minden arra hívott, hogy vegyem észre nincs semmi alapja az elválasztottságnak. Az csupán egy érzés volt. Abban az időben fogalmazódott meg bennem egy bizonyos érzés, hogy pl., van egy isten, aki szeret engem, és mindenféle módokon beszél hozzám, a testemen keresztül, minden külső dolgon keresztül. De ez csak egy elképzelés, egy érzés volt. - Olvastam még, hogy tinédzserként sokat foglalkoztál a kereszténységgel. - Igen. Kereső voltam, mint sokan mások. Lehetőséget láttam a kereszténységben kérdéseim megválaszolására, és sok időt töltöttem evvel. Intenzíven kutattam a lehetőségeket, de aztán kiselejteztem. Mivel számomra valahogyan azt sugallta, hogy meg kell érdemelnem a teljességet. Meg volt a sajátos módja, a tanítókkal, az egészet egybevéve, hogy hogyan kell tenned, hogy kiérdemeld a teljességet. Végül is összeomlott ez az egész számomra. Ezek után másfelé néztem. - Mi felé? – Gurdjieff, Osho. Bár Osho még később jött, Gurdjieff, Uszpenszkij. Itt is, ott is kutattam. Különböző elképzelések. Majd a továbbiakban előző életem Osho kommunába vezetett vagy három évre. Majd e három év végén listát készítettem. Terápiák, meditáció, különböző dolgok, amik "ajánlottak" voltak. Ezek mind csak a „harang rázásáról” szóltak. - 21 éves korod körül, úgy olvastam, egy napon sétáltál egy parkban dél Londonban, és azt mondtad istennek, hogy mutasd meg az arcodat. - Igen, intenzitás volt valahol bennem. És ahogy átmentem a parkon, pontosabban úgy gondoltam, hogy ezt teszem, észrevettem, hogy minden lépésem teljesen más volt, és, hogy soha nem lesz ugyanolyan. De ez az egész csak úgy jött belém, nem én csináltam, az egész csak egy idea volt, vagy érzés, hogy minden teljesen új, és egyedi. És hirtelen nem voltam ott, nem volt Tony Parsons, nem volt ott egyáltalán semmi. Nem volt semmiféle tapasztalat, csak semmi. Vagy abszolút szeretet - ha így jobban tetszik. Aztán átmentem a másik oldalra, és újra csak kereső voltam. Még mindig kerestem. - Vissza akartál menni ahhoz az érzéshez. - Nem tudtam, hogy ahhoz nem lehet visszamenni. Emlékeztem. Valami megragadhatatlan. - Ez akkor valamilyen referencia pont volt. – Igen. Nem tudom, de referencia pont volt, de sok embernek vannak pillanatok az egységből. És valami felismeri ezeket, de mikor a másik oldalára kerülnek azt hiszik megkaphatják. És azt hiszik, hogy meg kell találniuk, megölelni (megragadni). Később aztán, ami ténylegesen történik, az az, hogy a kereső személyiség kutat, ám emiatt hirtelen már nincs is meg (amit keres). Mivel „abban” nem volt a kereső személyiség. Több minden felmerül a Nyílt titokban. Hozzá kell tegyem nem mindenkinek szól. Az egész elképzelés, hogy van az a kereső személynek hívott valami, és az, amit meg kell találnia, nevezzük megvilágosodásnak - totális félreértés! - És ez a felismerés hogyan változtatott meg, vagy nevezzük bárhogy is a körülményeket? - főként szokatlan dolgokra gondolok. - Körülmények voltak, csak én nem voltam már valami többé. Amit megvilágosodásnak mondanék az később történt. Ez annyi volt, hogy vége lett annak, hogy legyek valaki... valami kereső egyén. Mindez egyszerűen összeomlott, és semmi nem maradt. Semmi sem maradt, nem volt valami személy, csak az volt, ami történt. Csak élet volt. Ebben aztán történt egy felismerés, hogy az elképzelés, miszerint erőfeszítés kell, öntisztítás, vagy, hogy méltó legyek erre - totális félreértés. – Amire főként kíváncsi lennék, az az, hogy individuumként előzőleg amire nagy intenzitással figyeltél, hogy találj valamit, szóval mindez emiatt volt, vagy ez olyasmi, amit páran úgy mondanak, hogy mindent adjunk fel. Mi volt az, ami személyesen ide vezetett? - Ok. Nos, személyesen egy évvel előtte egy könyvet írtam, ami sosem lett kiadva. Ez listákkal volt tele, és még teljesen hasonló megközelítéssel íródott: egy személy, aki talán ezt azt megtalálhat. Ám hirtelen felismertem, hogy az Osho dolgok, vagy a kereszténység, ez mind milyen nevetséges volt. Egyszerűen az nem „az” volt, és eldobtam a könyvet. És akkor elmentem golfozni. Nem volt jelentősége. Nem volt jelentősége többé amit gondoltam arról, hogy mit lehet megtalálni; mit találhatnák meg magamnak. Így, vagy egy évig, csak játszottam. Volt egy vállalkozásunk is. Szóval semmit sem csináltam keresés szempontból. Habár mindnyájan keresünk.