Watch videos with subtitles in your language, upload your videos, create your own subtitles! Click here to learn more on "how to Dotsub"

What Science Can Teach Us About Practice

0 (0 Likes / 0 Dislikes)
Buddhist Geeks conference Buddhist Geeks conference Buddhist Geeks conference Buddhist Geeks conference Buddhist Geeks conference Üdvözlöm Önöket, nagyszerű, hogy itt lehetek A helyi Zen központban, ahová járok, minden gyakorlás a mindennapos mantrázással kezdődik, aminek az első sora a következő: "Azért vagyunk itt, hogy a szenvedésnek véget vessünk." Természetesen mindig nagyszerű a gyakorlást ezzel a megemlékezéssel kezdeni, hiszen mind tudjuk, hogy amint leülünk meditálni, és az elménk a rá hajlamos módon elkezd vándorolgatni, s ilyenkor az egónk még arra is képes, hogy ellenünk fordítja a gyakorlást, saját alantas céljai érdekében. Úgyhogy mindig fontos magunkat arra emlékeztetni, amikor leülünk gyakorolni, hogy azért vagyunk itt, hogy véget vessünk a szenvedésnek! Ám nem csupán ez a gyakorlat figyelmeztet bennünket erre, hanem amikor tegnap este hallgattam Vince-t a konferenciánk Mission Statement-jéről, az jutott eszembe, hogy ez lehetne akár egy Shared Purpose (Közös Célkitűzés) mindannyiunk számára, akik ma itt vagyunk: azért vagyunk itt, hogy a szenvedésnek véget vessünk. Ma tehát arról szeretnék Önöknek beszélni, hogy a tudomány mit tud nekünk mondani erről a folyamatról, hogy a gyakorlás hogy tud hozzájárulni ahhoz, hogy véget vessünk a szenvedésnek. - - OK, kezdjük akkor egy kis dharma-bölcsességgel. Mit tudhatunk meg a hagyományokból arról, hogy mi okozza a szenvedést, valamint a folyamatról, amivel véget vethetünk a szenvedésnek. És az egyik legfontosabb elképzelés, amelyet mind ismerünk, az, hogy a szenvedés magjait saját elménkben hordozzuk! Elsősorban az emberi elme szokása az, hogy körültekintően felépíti és nagy erőkkel védi az én-érzetünket, mely a preferenciákon, hozzáállásunkon, alapvető hiedelmeinken és személyes élettörténetünkön alapszik. És ennek az én-gépezetnek a forgása az, ami miatt a napi történések nagy részét szenvedésként éljük meg! És ahogy Kenneth szépen rámutatott, ezt már a modern tudomány is elismeri, és nemcsak, hogy képes rá az elménk, (kivetítőn: "Az én egy szenvedő-gép") hanem egyenesen ez az elménk alapbeállítottsága. Úgyhogy az elmúlt évtizedben a neurológusokat elkezdte nagyon érdekelni, hogy vajon mit tesz az agy, amikor nem kérjük az agy tulajdonosát semmire. Kiderült, hogy van az agynak egy alapbeállítása, hogy van egy adatbank, amin minden ember osztozik, amikor nem vagyunk egy speciális célra, ill. tárgyra fókuszálva, akkor az agyunknak van egy kollektív mintázat jellegű alapbeállítása, egy csomó agyterületen. Ide tartozik pl. hoppá... pl. a hipokampusz, és a parietális kéreg, amelyben lehetőséget kap a gondolkodás arra, hogy a múltra vetüljön, az emlékekre, valamint a prefrontális kéreg középső része, ami segít elképzelnünk a jövőt, és ezenkívül kommentárokat készít arról, hogy mi is történik ebben a pillanatban, mint pl. mikor gázos a helyzet, és valahogy máshogy kéne lennie... egészen odáig, hogy alternatív valóságokat hoz létre, melyek a jelen pillanatot feljavítják. És az agy más területei is, mint pl. a beszédközpont, hogy történeteket tudjunk kitalálni magunknak arról, hogy a dolgok miért vannak úgy, ahogy, hogy kéne lenniük, hogyan alakulhatnak majdan. És hogy ez a kommentár hogyan alakul, ill. hogyan hangzik bennt a fejben, hm...ok... Ez itt egy nemrégi bejegyzés az egyik New Yorki magazinból szerintem elég jól összefoglalja ez a fickó az alapbeállítása szerint működik éppen: "Bárcsak abbahagyná a fiúja emlegetését! Lehet, hogy vissza kellett volna küldenem a csirkémet? Rasszista vagyok, ha nem szeretem a jojomát? blablablablabla... énénénén, tetetetete... Te mit gondolsz rólam? Én mit gondolok rólad?" És így tovább...mind ismerjük ezt a hangot, igaz? Ugye, nemcsak az enyém ilyen? Ok, következő diát kérem. Rendben, akkor beszéljünk egy kicsit egy bizonyos tudományos koanról, és tegyük fel azt a kérdést, amire talán a tudomány képes mélyre tekintő választ adni: létezik az én, vagy sem? Ha meg akarjuk fordítani, akkor ez az a folyamatosan zajló dolog, amit a neurológusok ömagunkra vonatkozó feldolgozó mechanizmusnak neveznek, ami miatt létezik az öntudatunk pillanatról-pillanatra, nincs köze az alapbeállítási hálózathoz, és annyi szenvedést eredményez. Ez tehát amire azok a kutatók rámutattak, a torontói egyetemen, Norman Farm vezetésével, az érdekelte őket nagyon, hogy van-e más mód arra, hogy önmagunknak tudatában legyünk, ideértve azt az ént is, ami nem a belső mesemondónkon alapszik, aki az elméleteket gyártja a fejünkben, a történeteket, hogy létezik-e, amiről olyan régóta beszélnek: egy megtapasztaló énünk is, aminek az alapja a folyamatosan változó érzések, gondolatokon és körülöttünk a környezetben zajló dolgokon nyugvó tudatosság, és nem a bennünk már meglévő történeteken, amikhez ragaszkodunk. Azt találták, hogy nagyon is van ilyen, ám KIZÁRÓLAG olyan embereknél, akik gyakorlottak a meditációban! És ez az üzemmód nagyon máshogy néz ki. Mindig meg szeretném mutatni mely agy képekről beszélek éppen, Tehát ezeken a képeken itt látszik, amit mind tudunk az iskolai tanulmányainkból, hogy az agyról készült képek mennyire összetettek: több képből vannak összeretusálva egyetlen egységes képpé, És az ilyen színek akármelyike azt jelenti, hogy itt valami eltérő van. Csoportok közti, ill. időbeli eltérés van. És konkrétan ezek a képek, amiket itt látunk most, úgy készültek, mintha fognánk magunkat és így keresztbe vágnánk engem, a fejemen át, óvatosan levennénk a fejem egyik felét, hogy belekukkanthassunk a belsejébe. Így ni. Tehát itt egy belső képet látunk. Azt látjuk itt, hogy a gyakorlott meditálóknak van egy alternatív alapbeállítottsága, amely -az előző kockákon látott- területeken még nem aktívak, és nem is aktivizálódnak jobban, az elülső homloklebeny nem készít kommenteket a történésekhez, nem vonja be az agy azon területeit, amelyek azt sugallanák, hogyan lehetett volna máshogyan, ill. hogyan volt régebben, ezek a területek ugyanis deaktiválódnak. És azoknak a területeknek, amelyek képbe kerülnek, aktivizálódnak, a jelen pillanatbeli, testet érintő elményekhez van köze. Ilyen az insula, amely a testérzetekre figyel, azokat fogja fel, különösképpen az érzéseink, érzelmeink testben érezhető variációit. A szomatikus információkat feldolgozó területek, mint pl. az agykéreg középső része, amely nemcsak arra tesz képessé bennünket, hogy érzékeljük magunkat a testünkben, hanem arra is, hogy a környezetben is, a pillanatban is benn érezhessük magunkat. És még a laterális elülső agykéreg is ide tartozik, amelynek igen komoly szerepe van a figyelem irányításában. Tehát itt láthatjuk a fiziológiás vonatkozását annak, amiről most beszélek. A figyelmet odairányítani arra, hogy mi történik a testben, a környezetben, és kikapcsolni közben a kommentárt, az értékítéletet. Következő dia... Újra előhozom itt, hogy nagyon fontos figyelembe venni azt, hogy ez a kutatás azt találta, hogy kizárólag a meditációban jártas személyek rendelkeznek ilyen alternatív alapbeállítottsággal. Azaz, ha olyan embereket vizsgálunk, akik nem meditálnak, és meg mondjuk nekik, mit tegyenek - fordítsák figyelmüket a testérzeteikre, a környezetükre, a jelen pillanatra - egyszerűen nem képesek rá, teljesen mindegy mennyire részletesen magyarázzuk el nekik, hogy milyen is az a belső folyamat. Következő dia... Ez részben amiatt van így, mert legtöbbünk agyában van egy automatikus párosítás a tapasztalati rész közt - mi történik a testemben, a környezetemben -, és az értékelő rendszer közt -az alapbeállítottság szerint! Amint a figyelmünket valamire ráirányítjuk, beindul a belső kommentálás, a blablabla, És az is kiderült, (következő dia) hogy amikor gyakoroljuk a meditálást, ez az idegi alapú párosítás megszűnik! Ilyenkor aktiválni tudjuk a tapasztalati rendszert, anélkül, hogy automatikusan hozzákapcsolódna a belső kommentátor, az ítélkező, az értékelő. És lényegében az éberség meditáció éppen erre edz bennünket! (Következő dia) És kitartó gyakorlás mellett idővel, az agynak azon részei, melyek azt derítik fel, hogy éppen mi történik, anélkül, hogy kommentárt fűznének hozzá, vastagabbak és sűrűbbek lesznek, azaz alkalmasabbak lesznek arra, hogy a történések felé tudjanak fordulni, és kevésbé támaszkodjanak a belső kommentárokra. (Következő dia) Nézzünk meg akkor most még egy dharma-bölcsességet, mind ismerjük azt az elképzelést, miszerint a fájdalom nem egyenlő a szenvedéssel! Hogy a szenvedést mi adjuk hozzá a fizikai fájdalom, a betegség, gyász, veszteség, izgatottság, féltékenység elkerülhetetlen megtapasztalásához plusszba! Mindannyiunkban ottvan az a belső hang, a kommentátor, akinek megvan a maga véleménye arról, mi is az a fájdalom, amit tapasztalunk. Milyen ez a belső hang? Miféléket mondogathat ez a belső hangunk? "Te jó ég!" "Sose fog abbamaradni!" "Miért éppen én?!" Csak szeretnék megbizonyosodniafelől, hogy ez a ti fejetekben is zajlik, hanem nálatok is mindenkinél megvan! Jó... (Következő dia) Tehát egy csomó kutatás vizsgálja azt, hogy lehet az, hogy az a fájdalom, amit a gyakorlók élnek meg, különbözhet azokétól, akik nem meditálnak. Ezt a kutatást Joseph Grant vezeti a Montreáli egyetemen, zen meditációt gyakorlók és nem gyakorlók körében. Pontosan ugyanolyan fájdalom típusú ingert okoztak náluk, a vádlijukat megszorítva, bizonyos hőértékeket adagoltak nekik, ami elég fájdalmassá is tud válni, és komoly kíváncsiságot ébresztett bennük az, hogy a tapasztalt meditálóknál nagyobb hőértékre van szükség ahhoz, hogy ugyanazt, a még elviselhető fájdalomszintet elérjék - ez elég érdekes! (Következő dia) Itt azt fogjuk látni, hogy mekkora a különbség a meditálók és nem meditálók agya közt, amikor arra kérik őket, hogy a megszokott módon figyeljék az élményeiket. Nem meditálnak, a meditálók sem meditálnak, ez az új alapbeállítódás. (Következőt!) Itt azt láthatjuk, hogy a nem meditálók esetében nagyobb aktivitást mutat az értékelést végző terület, az alapbeállítódás szerinti terület, a tipikusan alapbeállítottságú hálózat. Ezek a szeletek az agyból, amit itt láthatunk, szemben

Video Details

Duration: 19 minutes and 24 seconds
Country: United States
Language: English
Producer: Buddhist Geeks
Views: 56
Posted by: szemereorsolya on Sep 11, 2012

In this talk Kelly McGonigal explores how the neuroscience of meditation can help us understand how practice shapes the mind, and offers fresh insight into concepts like mindfulness and suffering.

Caption and Translate

    Sign In/Register for Dotsub above to caption this video.